A szakkönyvek, de a Wikipédia is gyakran keverik a barnabelű (barna gesztes) kőrist és az álgesztes kőrist. Nem beszélve az olajkőrisről, ami mint fafajta nem is létezik, de mint egyféle - a kőrisre jellemző - szín-elváltozás, igen.

Tegyünk rendet a kőrisfa színei között!

Kedvenc fatelepemen, amikor kőris után érdeklődöm, gyakran az a reakció, hogy „… háát van, de csak álgesztes.” Amit aztán mutatnak, az néha valóban álgesztes, de a legtöbbször a kőrisre amúgy jellemző „barnabelű” színváltozatot kapom. (Angolul „black heart ash”, német nyelvterületen „braunkern esche” néven érdemes keresni). Nem mellesleg ez egyedülállóan szép, aki kedveli a színes, rajzolatos természetes fa felületeket, annak ritka érték egy ilyen anyagból elkészített bútor.

A posztban azt próbálom tisztázni, hogy a kőris:

• Színes gesztű fa, vagy úgynevezett „érettfa”
• Mi az álgeszt, milyen az álgesztes faanyag
• Milyen a „barnabelű kőris”, mitől alakul ki ez a színváltozat
• Mit értünk olajkőris alatt

Bútorok, mint nászajándék

A nagyon-nagyon régi honlapomon is volt egy falitékás oldal - egy időben minden nyáron készült egy-két darab a műhelyben, legtöbbször nászajándék gyanánt. Soha nem csináltam két ugyanolyant. Sajnos jó részükről fotó sem készült.

Talált képek: tékák, faliszekrények

Azokat a képeket, amiket megtaláltam egy régi mappában, feltöltöm ide, különösebb magyarázat nélkül. 
Amit mindegyikről tudni lehet, hogy jól átgondolt szerkezettel, válogatott faanyagokból készültek. Azt remélem, hogy még ma is teszik a dolgukat.
Az első két képen látható daraboknál megtartottam a klasszikus, falnyílásba helyezhető konstrukciót, széles előkerettel. 

És még néhány bútor...

Kevés olyan munkám van, amit nem magam terveztem. Pedig sokat lehet tanulni, ha  megpróbálunk más szemével is látni egy kicsit.
Ez a néhány fürdőszobai bútor - egy kazán takarás, egy mosógép burkolat, wc ülőke és támla, mosdóállvány - igazán nagy örömet okozott. A legnagyobb kihívás a mosógép burkolat volt, erről lejjebb írok pár szót. A mosdóállvány nem tűnik nagy kihívásnak. Akkoriban még úgy láttam jónak, ha a sarok fecskefarkú lapolását és a rajta átfutó csapot kézzel fűrészelem ki. Emlékszem, először megremegett a kezem, amikor a régen használt keretes fűrés pengéjét belevezettem a tölgybe.
Amit még nagyon szerettem, az a wc ülőke volt. Próbáltuk a luxus környezetbe beidézni a gyerekkoromban látott klasszikus vidéki budik hangulatát, persze a lehető legmagasabb színvonalú tervezéssel és kivitelezéssel. Maga az ülőke 3 rétegű szerkezet, hogy ne görbüljön.

Aki tervezett már széket, az tudja, hogy a jó szék - egy kicsit szobor is. Amíg egy komód, szekrény vagy asztal a legtöbbször síkba vetíthető (van neki egy jellemző, hangsúlyos nézete) a székek igazából mindig csak térben tudnak jól működni. Még a legegyszerűbbek is.

Két csodája van a munkámnak.

Az egyik, amikor van egy elképzelés, akár csak egy csúnyácska rajz egy papírdarabon. És abból lesz valami, ami azelőtt nem volt.

A másik hasonló.

Két hasonló baba bölcső, kis különbségekkel.

Mindkettő égerfa. A leginkább észrevehető különbség a négy láb végénél van. Míg az egyik esztergált babákkal fejeződik be, a másik tetején egy profilozott záró elem van.
Természetesen mindkettő természetes olajjal és viasszal kezelve.

...sokat jelentett, néha mindent

A táncházmozgalom elég jól dokumentált történetéhez kapcsolódóan a ’80-as évekre az országban több helyen jöttek létre népművészeti alkotó közösségek. Az egyik ilyen volt a Velemi Népművészeti Műhelyrendszer. Ahogy én megismerkedtem vele: a Velemi Stúdió.
Nekem, és tudom, hogy többünknek Velem akkor sokat jelentett, néha mindent. Iskolát, szakmai hátteret, közösséget, barátokat, szerelmet. Munkát. Bulit. Életet.

Arról akartam írni itt, hogy készült egy gabonatároló láda.

Hogy tényleg magokat tartanak majd benne, és hogy ez mennyire jó. Maradok is a témánál, nagyon rövid kitérővel. A bútor egy rábahidvégi rendezvényközpontba került, ahova Sibinger Miklós készítette a bútorokat. Ennek kapcsán felidéződött bennem az a körmendi fafaragó szakkör 1979-80-ból, ahol először vettem komolyan vehető szerszámot a kezembe, és ahol hársfaillat volt, és ott volt még az én tizenhárom éves alkotni akarásom. Ilyen, "tizenhárom éves alkotni akarás" rendszerint  csak egyszer van az ember életében, ebben a korban (meg utána pár évig) még mindenre képesek vagyunk, és mindenre fogékonyak. Nekem ez '79-ben volt meg, A szakkörön kapott, a napi munkámat is meghatározó egy (két) mondatról, a tárgyak alkotásához való hozzáállásról aztán rögtön írtam egy másik posztot is.

Hombár

Erről a bútorról beszélünk: 

• Az 1979-80-as tanévben fafaragó szakkör indult Körmenden, a Várkerti Általános Iskolában. A foglalkozásokat Sibinger Miklós iparművész, a Népművészet ifjú mestere vezette.
• 1994-ben készítettem az első ácsolt ládámat, aztán azt hittem, 2017-ben az utolsót. A honlapomon áthelyeztem a szuszék lapot az ARCHÍV menü alá. Úgy gondoltam, eleget csináltam. (Amúgy találnék még kihívást benne, a motívumkincset például szívesen igazítanám a 21. századhoz.)  Két évig nemet is mondtam minden felkérésre.
• A rábahídvégi Csodaszarvas Tájpark kialakítása 2008-ban kezdődött. A tájpark épületeibe Sibinger Miklós készítette a berendezési tárgyakat.

1.

Egy online szakmai fórumon egy, az iskolából éppen kikerült fiatalember feltette a kérdést: mi kell ahhoz, hogy jó asztalossá váljon. Persze megkapta az ilyenkor szokásos netes okosságokat, de jócskán érkeztek értelmes válaszok is. Egy méltán nagy tekintélyű kolléga – örömömre – az egyéb készségek (rajz, számolás, kézügyesség) fejlesztése mellé felírta: „…és olvass sokat, mert kommunikálnod kell az ügyfelekkel”.

2.

A héten zeneiskolások csellóversenyén voltam. A múlt évben az első szünetben (a fiam, akkor másodikos zeneiskolás, már leadta a műsorát) vissza akartam szaladni a munkámhoz. A csellótanárnőnk megsúgta, hogy most jön az, amiről én nem akarok lemaradni. Nem szöktem meg, és igaza lett. Megéri rászánni fél napot. A negyedik-ötödik zeneiskolai évfolyamon tanuló lányok és fiúk érett, pódium-kész előadásokat hoznak. Négy óra alámerülés a szépségben. De megfogalmazódott bennem a kérdés : megéri ez nekem, miközben a műhelyben utánam sikítoznak egy könyvespolc alkatrészei?

Asztal, release 1.1

Asztalt tervezni és készíteni talán nem tartozik a legnagyobb kihívások közé. Egy lap, és valami – legtöbbször négy láb – ami megtartja vízszintesen, a megfelelő magasságban. Vannak feladatok, ahol a tervező szabadsága miatt szép a munka. Egy nagyobbítható étkezőasztal tervezése közben pedig a meglevő keretek adta biztonságot lehet élvezni. A bútor, amit a posztban bemutatok, erre példa.

Asztal

Ez maga az asztal 1.1. Van négy lába. Azokat összeköti hossz- és keresztirányban két-két deszka (a szaknyelvben: káva). Felül van egy lap. Ennyi.

 De ennél azért mindig több egy szép fa bútor.

B. József gazdálkodó 1939-ben húzta fel a házát a Vas-megyei faluban, ahol élünk. Épített hozzá kamrát, istállót, szekereket átereszteni tudó lábas pajtát, disznóólakat, később füstölőt. Mi 1998-ban költöztünk az akkor már évek óta lakatlanul álló, többször átépített épületbe.

A kép illusztráció. Forrása: Facebook, Ják régen és most

Íróasztal

Van egy kép ebben a posztban. A legelső. Ez is azok közé a bútorok közé tartozik, amiket nem igazán szeretnék még egyszer ugyanúgy elkészíteni. De a hangulata megtetszett egy kisfiúnak, tervezni kellett egy hasonlót.

Tudna együtt élni egy cincérrágta fával?

Szép ez a felület. Kőrisfa. A deszkák úgy lettek összeválogatva, hogy az egy lapból kikerülő darabok egymás mellé kerüljenek. Az olaj és a viasz pedig kiemeli a gazdag rajzolatot, életet ad a színnek.

Az is szép ami a következő képen van?

Kényelmes, egészséges, és - robbanásbiztos !

Még csak dolgoztam az ergonomikus székemen, amikor meglepetésemre felhívtak egy multinacionális vegyipari konszern budapesti üzeméből: hogy tudnék-e olyan munkaszéket készíteni, amelyik azon túl, hogy egészséges ülést biztosít, teljes mértékben fából van. Azért volt ez a szokatlan kitétel, mert egy oldószerekkel dolgozó laborba került volna, ahol minden olyan alkatrész nemkívánatos, amelyik elektrosztatikus feltöltődésre (szikraképződésre) alkalmas.

Örültem. Aztán mikor megkaptam a részletes elvárásokat tartalmazó elektronikus levelet, már nem annyira. Ebben leírták, hogy mit várnak el az ülőbútortól azon túl, hogy ne legyenek fém alkatrészei. Sokat.

 Főképp, hogy legyen állítható rajta - minden.

Vannak az ezzel foglalkozó oldalamon  (és ITT is) mindenféle bölcsők. De alapvetően két-három típust emeltem ki. Mindig készülnek sajátos igények alapján ezektől eltérő darabok. Régebbi fotók böngészése közben kerültek elő olyan, jobb sorsra érdemes munkák képei, amik háttérbe szorultak.

Egyszerű, de éppen ezért szerethető bababútorok.

Itt van mindjárt ez a kedves lengő bölcső:

Egyszerű vonalú, épp ezért nagy figyelemmel megtervezett forma és arányok.

Megint íróasztal. Kifejezett kérés volt, hogy ahol lehet, a felületek egyben, a maguk természetességében jelenjenek meg. Ezért változtattam meg a fiókos konténer oldalát, a tagolások elmaradtak, egy darab lap került a helyükre. (E miatt a belső szerkezetet is jócskán át kellett alakítanom, de az egy másik, a szerkezettel foglalkozó poszt témája lehetne.) A fiókos dobozka kapott egy retro hangulatú lábat is, ettől aztán végképp megváltozott a bútor jellege az elődeihez képest.

Szép, meleg hangulatot árasztó tárgy lett.

És elég jó fotókat is sikerült készíteni róla.

 A természetes, AURO anyagokkal kezelt felületek a tervek szerint barátságos, selymes fénnyel tükröződnek. A következő képen talán elég szépen visszajön ez:

Kaptam a minap egy emailt egy barátomtól, hogy tudom-e, mennyiért kell eladni egy asztalt. Nem tudom, de nem is erről szólt igazán a levél. Egy angol aukciós háznál rekord áron kelt el egy étkezőasztal.

A design egyszerű, szép (1952, Dánia) - semmiképpen nem egy unalmas darab. Ami miatt érdemesnek láttam, hogy kicsit utána menjek, az az, hogy látszott a tárgyon, nem egyszerű designbútor. Ezt olyan ember találta ki és készítette el, aki közeli barátságban van az anyaggal, élvezi a szerkezettel való játékot. És valóban, Peder Moos alapvetően műbútorasztalos volt. 20 évig működtette a műhelyét, szinte minden általa tervezett bútort maga készített el. Ez alatt az idő alatt 30-40 darabnál (!) nem készített többet.

Lett két ágy.

Felnőtt méretű bútorok, de gyerekeknek készültek. Nagyon egyszerű forma, gondosan kialakított arányok, kidolgozott részletek, kevés játék a szerkezettel.  Beleillenek a könyvespolc-dohányzóasztal sorba.

Egy email:

"Szia Péter,
csak gondoltam, írok, hogy most már használom egy ideje a székedet és képzeld, azóta teljesen megszűnt a váll és nyakfájásom!!! Azért is tudom, hogy a szék miatt lett jobb, mert ha egy másik székben dolgozom, azonnal megint megfájdul mindenem. Úgyhogy hálás köszönet, ez egy szuper tervezés, nagyon boldog vagyok vele! Üdvözlettel:

Készült ez a bútor. Nevezzük TV- vagy médiaállványnak. A televíziókészülék ugyan a falon lakik, de azért az a köré szerveződő halmaz tárolója ez a dió-kőris-üveg láda.

Az anyaga és az arányai adják a szépségét. Aki belemerült már egy ilyen munkába, az tudja, mennyi kalandot rejteget ez barokkos színpompát adó hazai dió (juglans regia) faanyag. Itt is sok idő telt el a tetőlap és a két fiókelő (látszólag láb) összeválogatásával. Nagyon igyekeztem, hogy a legszebb részek kerüljenek a szem elé, és közben a széles lapok úgy legyenek vágva-ragasztva, hogy a kész bútorban ne görbüljenek össze-vissza. Mindenképpen azt akartam például, hogy ne vesszen el a tetőlap elején látható virítóan fehér, fekete sávval szegett folt. Ez:

"Zsibbadt már el a háta egy merev széken ülve? ... És hintázás közben?"

ÜLJÜNK TERMÉSZETESEN!

Az aktív ülésről…

Azt olvasom egy helyütt, hogy az ergonomikus szék hátfájást okoz.  Azon a feltételezésen alapul a vélemény, hogy ami kényelmes, az ergonomikus - és fordítva. Igaza van a hír írójának, hogy a testet minden fontos ponton megtámasztó, de a mozgást nem támogató ülőbútor hosszú távon nem egészséges. Kényelmes, de nem ergonomikus.
Mennyire okosan viselkednek a gyerekek, amikor az iskolai székeken hintáznak, billegnek, "helytelenül"(?) ülnek!

Egy merev széken az izmaink egy része mindenképpen statikusan terhelődik.  Az igénybe vett izmokban az erek összenyomódnak, ez akadályozza a vérellátást, vagyis kevesebb oxigén és tápanyag jut el a sejtekhez. E miatt érzünk egy idő után fáradtságot, zsibbadást.
Nem állandó (nem statikus) terhelésnél az izmok összehúzódását elernyedés követi, folyamatos a vér- és oxigénellátás – lassabb, kisebb mértékű az elfáradás.

Van egy szabad (értsd: a semmivel eltöltött) napom a két ünnep között. Ránéztem a kedvenc angol fórumomra. Éppen nem akadt meg a szemem semmi különösebben izgalmas dolgon, de az egyik fórumtag honlapjára rámentem.

Erre: http://www.richardjonesfurniture.com/

Megosztásra érdemes. Nem részletezem, tessék megnézni. Van itt látni- és irigyelni való, egyébként nemszeretem darabokat is találtam. De azok is olyan színvonalon összerakott bútorok, hogy bármelyiket vállalnám.

Még sosem vettem a bátorságot, hogy egymás mellé tegyem a dió- és a cseresznyefát.

És tessék: http://www.richardjonesfurniture.com/Cabinet-Furniture/Grad-Drawer-Cab/graduate-cab.html

Két poszttal ezelőtt írtam egy könyvespolcról, ami juhar- vagy kőrisfából készült eddig. A világos bútor színes fal előtt mutatja meg igazán magát.

 Készült közben egy dohányzóasztal, kőrisfa lappal, tölgy lábakkal, látható fekete dió ékeléssel. Világos falak közé - ugyanoda kellett egy polc. Több kísérlet (modellek készültek) után ez a bútor került oda: tölgy oszlopok, a többi alkatrész kőris, ékek dióból.

A képen az otthon, a fotózáshoz összerakott polcsor van.

Van ez az íróasztal. Eddig készült ilyen égerfából, kőrisből, és kőris lábazattal fekete dió lappal.

 Tölgyből is lehet szépet

Sokáig gondoltam úgy, a tölgyfa csak arra alkalmas, hogy súlyos, komorra pácolt faragott bútorok készüljenek belőle öregedő uraknak. Aztán találkoztam néhány svéd és angol darabbal, és más lett a véleményem.

Ezt az asztalt idén sikerült először ebből az anyagból összehozni.

Íme: