Faművesség

Hungarian Arts&Crafts

Bútortervezés: étkezőasztal 1.0

2018. március 21. 11:05 - faktura

ASZTAL = 1 x LAP + 4 x LÁB

 

Nagyobbítható étkező asztal

Asztal, release 1.1

Asztalt tervezni és készíteni talán nem tartozik a legnagyobb kihívások közé. Egy lap, és valami – legtöbbször négy láb – ami megtartja vízszintesen, a megfelelő magasságban. Vannak feladatok, ahol a tervező szabadsága miatt szép a munka. Egy nagyobbítható étkezőasztal tervezése közben pedig a meglevő keretek adta biztonságot lehet élvezni. A bútor, amit a posztban bemutatok, erre példa.

Tölgy étkező

Asztal

Ez maga az asztal 1.1. Van négy lába. Azokat összeköti hossz- és keresztirányban két-két deszka (a szaknyelvben: káva). Felül van egy lap. Ennyi.

 De ennél azért mindig több egy szép fa bútor.

 Van anyaga, szerkezete. És vannak arányai, részletei, esetenként hibái is.

Ennek a darabnak volt egy előképe. Annak diófából készült a lapja, kőrisfa volt maga a lábazat és a váz. Ezúttal tölgy-kőris összeállítás lett, és a lap kihúzható.

Asztal, tölgyfa, kőrisfa

Anyagok: tölgy, kőris, és a késő téli szűrt napfény

Ami a szerkezetet illeti, az maga az alap, amit egy hagyományos bútorállványzat megkövetel. A lábak és a kávák csatlakozásánál szakállas vésett csap van, bár ez laikusnak nem sokat jelent. Annyit róla, hogy ez annyira alapvető konstrukciós elem, hogy az asztalos tanulóknak 200 (vagy több) éve ezt tanítják, mint első számú állványszerkezeti kötést. 

Biztonsági erősítésként minden csap kapott két-két faszeget, fekete dióból. Be kell vallani, hogy ezek legalább annyira szolgálnak a bútor díszéül, mint amennyi szerkezeti szerepük van. Inkább amolyan biztonsági erősítések: egy jól elkészített, megragasztott csap faszegek nélkül is emberélet-hosszan kitart, hacsak valami rendkívüli hatás nem éri.  

Anyagválogatás

A felületekre kerülő anyagok úgy válogattam, hogy amennyire lehet, a szín és a rajzolat folytonos legyen. Maga a lap a középről kihajtható vendéglapok miatt két darabból van. Hogy a szálak futása folytatódjon, egy teljes asztaltetőt készítettem. Azt vágtam ketté, és az eredeti helyzetének megfelelően építettem be.

 Tölgy asztallap

A képen talán látszik, hogy a középen lévő merevítő hevederek két oldalán az erezet folytatódik

Csokornyakkendő

Olajozás előtt, a számtalan csiszolási fázis közben fedeztem fel egy repedést, vagy inkább a repedés lehetőségét az anyagon. A tölgyfán ez alig látható, annyira vastag, erős rostjai, nagy sejtjei vannak. Ennek a javítására kapott a lap egy szaloncukor (kevésbé édesszájúaknak: homokóra) alakú erősítő betétet. Angolban ezt bowtie inlay vagy butterfly key néven emlegetik, érdemes rákeresni, gyönyörű képeket találni róla.

bowtie inlay

A betét. Nem akartam megtörni vele a tölgy lap felületét, ezért nem dió- vagy szilvafából készítettem.

Nem lehet eleget hangsúlyozni: egy kézműves tárgy szépségét jó részben a részletek gondos kidolgozása adja. Ilyen egy lekerekítés, egy faszeg éles vésővel domborúra faragott felülete, vagy egy asztallap sarka:

Étkező: részlet

Egy részlet: szép anyagok, a szerkezet és a részletek gondos kidolgozása

Asztallapok

Azzal kezdtem, hogy az asztal tervezése szép feladat, de nem egy veszélyes kaland. A lábszerkezet elkészítése - azon túl, hogy az arányokra, a fafelületek szépségére ügyelni kell - hasonlóképpen kevés meglepetést tartogat. Nem látszik, de a négy darab lap összeépítése, merevítése, beépítése adja a munka túlnyomó részét egy ilyen bútornál. Többet, mint az összes többi elemmel való foglalatosság.

A felületek kialakítása, az anyagok összeválogatása olyan munkafázis, amit soha nem bíznék másra. E mellett olyan megoldást kell keresni, ami nem engedi elgörbülni a síklapokat. Mindezt úgy, hogy a faanyag természetéből adódó mozgási szükségletét (párafelvétel és -leadás, zsugorodás) is biztosítani kell. 
A tömör fa lapokból készített bútorok tervezése e miatt egészen más szemléletet igényel, mint az agglomerált termékekből (forgácslap, mdf lap) összeállítottaké. 

Vendéglapos étkezőasztal

A kulisszák mögött


Tölgy asztallap

A lapok. Tölgy, sárgaréz, dió.

Mozgásban

Végül a nagyobbítható asztal működése: összezárva, nyitás, teljes méret:

 A posztban lévő képeket, és talán másokat is feltöltöttem jobb felbontásban egy albumba:

 Update:
Lassan két éve, hogy az asztal a helyére került. Többször is meglátogattam azóta. Utoljára tüzetesebben átnéztem. Kicsit féltettem, tudtam, hogy erősen igénybe van véve (nagy család, kisebb-nagyobb gyerekekkel, körülötte zajlik az élet). Itt-ott látszik rajta, hogy használják, de ez egy fa bútornak mindig jól áll. Jó volt mellé ülni, hallani, hogy szeretik, ünnepeken rendszeresen kihajtják a vendéglapokat is.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://famuves.blog.hu/api/trackback/id/tr5712312245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása