Aki tervezett már széket, az tudja, hogy a jó szék - egy kicsit szobor is. Amíg egy komód, szekrény vagy asztal a legtöbbször síkba vetíthető (van neki egy jellemző, hangsúlyos nézete) a székek igazából mindig csak térben tudnak jól működni. Még a legegyszerűbbek is.
Kaesz Gyula alapkönyvében (Ismerjük meg a bútorstílusokat) a legősibb bútorok rajzai között mindjárt a negyedik egy olyan, amit mi suszterszék/fejőszék néven ismerünk. Szinte az első tektonikus (szerkezettel rendelkező) ülőbútor. Egyszerűségében tökéletes. Nem véletlen, hogy minden kultúrában megtalálható, és mialatt divatok, korszakok jöttek mentek, ez a konstrukció mindvégig megmaradt.
Ebben a székben, amit itt mutatok, sok van abból, amit a bútoraim lénygének gondolok.
Hagyományos és korszerű is.
Jól bevált arányok, kikristályosodott szerkezet, és egy olyan forma, ami nem idegen napjainkban sem. A reneszánszból, aztán a népi bútorművészetből is ismert befúrt lábú szék, másik nevén a hegedűhátú szék formáját, és részben a konstrukcióját vittem tovább.
Itt be kell vallanom, hogy bármennyire szépnek és jól felépítettnek láttam ezeket a klasszikus, a magyar kultúrában meggyökerezett darabokat, gondom volt azzal, hogy hosszasan használva bizony kényelmetlenek voltak. Ezért nem csak a díszítőelemeket hagytam el, de a támlát is átalakítottam kicseréltem. A merev, széles háttámasz helyett egy keskenyebb, és a derekat a megfelelő helyen támasztó rugalmas lapot engedtem át az ülőlapon.
Ezen túl, ami nem kevés kézi munkát jelentett, de ezzel együtt rengeteg örömet is: az a részletek, az ívek, a lekerekítések, az élek letörésének az aprólékos kidolgozása. Ez egyrészt a kényelem szempontjából is sokat jelent, de hozzátett az esztétikához, és a bútor tömegének az optikai csökkentéséhez is.
https://faktura.hu/butorok/szekek/szek-4lab/
