Egy nagyon hagyományos bútor

Készült egy ágy. Először nem tűnt különleges kihívásnak. Hagyományos darab, konzervatív szellemben. A talpas bölcsőmhöz kellett illeszteni, illetve egy olyan komódhoz, amit én terveztem a bölcső mellé, de más készítette el. Az ágyhoz szép hegyi juhar anyagot hoztak. (A bölcső és a komód szelídgesztenye fából van.)

A bölcső képe és a komód tervei itt vannak. Az első komódra kattintva a rajz előjön nagyobb felbontásban, ahol a méretek is olvashatók.

A megrendelő – és talán a fa is - Dél-Zalából származik, ahonnan édesanyám is. Eszembe jutottak a nagymamám bútorai – egyet, egy ruhásszekrényt máig használunk közülük. A cseresznye bútor ajtajának a belsejére tintaceruzával fel van írva édesanyám és a nővére születési dátuma. Anyai nagyszüleim házának a berendezési tárgyai valamiért amúgy is megragadtak bennem. Derék vidéki asztalosmesterek készítették őket, megbízható, tisztességes és jó arányú darab volt valamennyi. Sajnos nem tudom, hogy tormaföldi iparos kezét dicsérik-e, vagy a közeli Dobriban, vagy Lentiben kellene keresni az eredetüket.
Úgy tudom, hogy Mama a két cseresznye szekrényt a stafírungja részeként hozta 1924-ben a domboldalra épített, alápincézett házba, ahol a haláláig lakott.



Szóval emlékszem a bútorokra. Kiforrott, lelkiismeretesen művelt szakmai tudással készítették őket, gondolom, a megrendelői kört adó közösség megbecsülése mellett. Minden szerkezeti megoldásuk indokolt, minden méretük helyesen kikalkulált, és az anyaguk biztos szemmel válogatott volt. Minden profil, díszítmény a helyén, és éppen annyi, amennyi jóérzéssel alkalmazható. Csak tisztelettel tudok a készítőikre, a helyi mesteremberekre gondolni. Úgy képzelem tempósan, nem sietve dolgoztak, magabiztosan, nyugalommal. Bizonyára nekik is termett kukorica a ház mögött, volt szőlőjük a Szent János- vagy a Dobri hegyen, de az is lehet, hogy a nap végi lassú beszélgetéshez más pincéjéből vették a savanykás noha bort. 

Tehát az ágy. Nem szeretném a fent leírt bútorok készítőinek a szerepébe helyezni magam – nem is szoktam ilyesmit akarni. Mindenesetre az ágy megrajzolása közben a tormaföldi ház bútorai lebegtek a szemem előtt. Aztán az anyaggal való munka közben is, úgyhogy többször jól meg is hatódtam magamtól. 

 Igyekeztem minden részletre kiterjedő figyelemmel dolgozni. Nem szerettem volna, ha egy amolyan „régi szerű” darab készül. Azt tapasztalom, hogy a meglehetősen konzervatív magyar ízlésnek megfelelően az iparosok igyekeznek még a modern vonalú bútorokat is „konzervativizálni”. „Rakunk rá egy marást, hogy ki is nézzen valahogy.” Vagy: „Ide ívet teszünk mer' ugye az esztétikum végett.” A hagyományos arányokkal és formával bíró tárgyakat meg oda nem illő profilokkal, öncélú dekorációkkal díszítik. A Google képkeresőjében különféle kulcsszavakra felbukkanó ágyak ezt kiválóan szemléltetik. 

 (A képre kattintva megnézhetik, mivé lett a rajz, mire végeztem a munkával.)

 Persze ahogy dolgoztam a poszt témájául szolgáló darabon, mindent megértettem: roppant sokat el lehet szöszölni nem is túl látványos dolgokon.
De azt hiszem, a látszólag jelentéktelen részletek határozzák meg azt, hogy egy darab iparilag összerakott termékként, vagy kézműves produktumként megy ki a műhelyből. Összeszedtem néhány olyan elemet, ami – szerintem – meghatározó ennél a bútornál.

1.           A kereteket természetesen hosszú távra szolgáló asztalos-kötés tartja össze: szakállas vésett csap. Ha a szerkezet blogban egyszer sikerül eljutnom addig, végigveszem a csapozásokat, a szakma lelkes tanulói számára. Ezt – mivel menet közben nem fotóztam, nem tudom megmutatni. Érdekességként annyit, hogy kevés darabról lévén szó, kézzel fűrészeltem a csapvállakat.


A bal oldali (1.) kép forrása:  http://xedge.tripod.com/wgadesign/jointsmortises.html
A 2. kép forrása: http://woodworking.com/ww/Article/Mortise_and_Tenon_Variations_7614.aspx

 2.           Hogy a sík ágyvégeknek plasztikus hatása is legyen, a deszkabetéteket (fillung) viszonylag mélyre ültettem be. Az őket keretező elemeket 45^o-ban törtem le, de a fózolás végénél nem hagytam meg a felsőmaró szerszám ívének a kifutását: vésővel szögletesre szúrtam le a marás szélét. Mellékes kérdésnek tűnik, de erősen befolyásolja a bútor hatását.

3.           Nem szeretem a tagolt profilokat. (Ahogy feljebb említettem, olcsó eszköz arra, hogy látszólag csináljunk valamit, a nélkül,hogy végig kellene gondolnunk, milyen hatást érünk el vele.) Viszont egy ilyen „visszatekintő” forma tervezésénél helye van. De tervezni kell. Hiába egyszerű egy katalógusból kiválasztani a marószerszámot (minden katalógusban ugyanazok a profilok vannak ráadásul), szinte biztos, hogy nem illik a bútorunkhoz. Stílusismeret, arányérzék, meg még ki tudja milyen intuitív képesség kell a kitalálásához. És  persze a meglévő szerszámaink profiljaihoz is alkalmazkodni kell. Tapasztalataim szerint biztosabb egy két téglalapból összeállított, egészséges arányú szögletes lépcső, mint valami jól-rosszul összemolyolt ívelt keresztmetszet.

4.           Ha nem lett volna muszáj ágyneműtartó fiókokat csinálni, különálló lábakat tettem volna az ágy alá. (A rajzon úgy is van.) De muszáj volt. Így szóba került egy, a komód-terven láthatóhoz hasonló fűrészelt mintás deszka, de 6 cm magasságon nem lehetett volna elhelyezni. Így született a képen látható két rétegű megoldás. Szándékosan nem ugyanabból az anyagból készült az alapdeszka és a rátétek. A középső kis izé (a furatos rátét) talán elmaradhatott volna. De a cél eléretett: az ágyvégek kereteihez hasonlóan plasztikus a felület.

5.           Írtam már ebben a blogban (és máshol is) arról, hogy a betétdeszkákat (fillungokat) hogyan helyezem el a keretben. A két egymás mellé kerülő alkatrészt, hogy a rajzolat folytonos legyen, egyben készítettem el. A behelyezésnél pedig ügyeltem arra, hogy egymáshoz viszonyítva az eredeti pozíciójukban maradjanak.
Vagyis: két, kb. 400 x 200 x 12-16mm-es lapra volt szükségem. Egyben 800 x 200 mm méretű anyagot gyalultam ki. Ehhez egy 800 mm hosszú, 110 mm széles pallót választottam ki, azt a lapjával párhuzamos sík mentén kettéhasítottam, az így kapott két deszkát – mint egy könyv lapjait – széthajtottam, és ebben a helyzetben ragasztottam össze az éleiket. Ez az eljárás szimmetrikus rajzolatot adott.
A kép mérete kicsi ahhoz, hogy megmutassa az erezetet. Rákattintva előjön nagyobb felbontásban.



Apropó, rajzolat. Ha nincs rendkívüli oka, hogy eltérjünk tőle, a következő alapszabályt szokás alkalmazni a keret-betétes szerkezeteknél: a keret erezete legyen a kevésbé mozgalmas, lehetőleg párhuzamosan csíkolt anyagból készüljön (húrmetszet). A betéthez válasszunk gazdagabb rajzolatú anyagot (sugármetszet, „flóderes” felület
Az ágyneműtartó fiókok előlapja ugyanilyen elv alapján, egy hosszabb deszkából készült.

6.           Szinte említést sem érdemel, természetesnek kellene lennie: fiókot, – főleg ekkorát – ha adunk magunkra, fecskefarkú fogazással építünk össze. Fénykép nem készült róla, de tessék elhinni: úgy történt.

7.           Az ágyvégekre tett faragott, fűrészelt mintás rátétek mérete és aránya meghatározza a bútor megjelenését. Itt azt hiszem, lett volna még javítani való. A fejvégre kerülő deszka magasságát az eredeti tervhez képest csökkentettem, de még így is úgy gondolom, lehetne valamivel laposabb. Ezek a pusztán dekoratív elemek amúgy is zavarnak egy kicsit. Egy belsőépítész ismerősöm következetesen nyuszifülnek nevezett minden ilyen, funkció nélkül bútorra-épületre applikált bigyót. Ezzel együtt ezek a nyúlalkatrészek, amiken ismétlődik a tulipános minta, egyértelművé teszik, hogy a komód,a bölcső és az ágy összetartozik.  Mondjuk azt, hogy ez a funkciójuk.
A képeken (telefonnal készültek) az látható, hogy menet közben alacsonyabbra vettem a rátéteket.

8.           Esztergálni nem szeretek. Egy ideje nem is magam csinálom meg az esztergályos munkák java részét. Most sem. Sikerült olyan esztergályost találnom, (nem szakmabeli, fogtechnikus, és nő,) akinek pontos rajzot és méretezést sem kellett adnom. Néhány vacak skiccet kapott, meg azt az instrukciót, hogy " olyan legyen, mintha öreganyámnak csinálnád". Olyan is lett, jó is lett.