Faművesség

Hungarian Arts&Crafts

Miért kell az asztalosnak Mendelssohnt hallgatnia?

2019. február 17. 08:57 - faktura

Műhely agykontroll

1.

Egy online szakmai fórumon egy, az iskolából éppen kikerült fiatalember feltette a kérdést: mi kell ahhoz, hogy jó asztalossá váljon. Persze megkapta az ilyenkor szokásos netes okosságokat, de jócskán érkeztek értelmes válaszok is. Egy méltán nagy tekintélyű kolléga – örömömre – az egyéb készségek (rajz, számolás, kézügyesség) fejlesztése mellé felírta: „…és olvass sokat, mert kommunikálnod kell az ügyfelekkel”.

2.

A héten zeneiskolások csellóversenyén voltam. A múlt évben az első szünetben (a fiam, akkor másodikos zeneiskolás, már leadta a műsorát) vissza akartam szaladni a munkámhoz. A csellótanárnőnk megsúgta, hogy most jön az, amiről én nem akarok lemaradni. Nem szöktem meg, és igaza lett. Megéri rászánni fél napot. A negyedik-ötödik zeneiskolai évfolyamon tanuló lányok és fiúk érett, pódium-kész előadásokat hoznak. Négy óra alámerülés a szépségben. De megfogalmazódott bennem a kérdés : megéri ez nekem, miközben a műhelyben utánam sikítoznak egy könyvespolc alkatrészei?

cello_work.jpg

Nem volt nehéz megnyugtatni magam. A mellett, hogy könyvtárnyi szakirodalma van a zene jótékony hatásának,  fizikailag is éreztem, hogy jó ez nekem. Délutánra kicserélődtem. Kicsit olyan, lebegős állapot volt (csak hosszabb), amilyenbe jobb napokon ébredés előtt szoktunk belesüppedni. Ilyenkor, „eszméleti félálomban” körvonalazódnak a fejemben új bútorok, oldódnak meg technológiai problémák, és összerendeződnek a homályos ötletkupacok.

Idén eleve úgy terveztem, hogy végighallgatok mindenkit, mert jó az nekem.

Az egyik szünetben az firkantottam a jegyzetfüzetembe, hogy problémamegoldáshoz, tervezéshez három javaslatom van magamnak:

  1. „Erőltetés”: rákészülni, belefeküdni, és addig dolgozni, agyalni, amíg megszületik a megoldás – amit persze később lehet finomítani, a visszacsatolások alapján javítani. Ha sürget az idő, működik: „a határidő a legjobb múzsa”.
  2. Reggeli félálom: ez mindenképp eljön, ha eleget alszunk. Hagyni kell kis időt az ébredésre, és ami foglalkoztat bennünket, azon „magától” (magamtól) dolgozik az agy. Persze később lehet finomítani, a visszacsatolások alapján javítani.
  3. Művészet. Csinálni, vagy élvezni, hogy más csinálja.

Kedves asztalosok, alkotók és műélvezők, ennyi volt a mai műhely-agykontroll, tessék kipróbálni!  És aki eddig eljutott az olvasásban, az meghallgatja Jacquline du Pré-t Mendelssohnt játszani:
(Dal szöveg nélkül)

Máskülönben:
Ha „elmélyülősebb”, koncentrációt igénylő munkám van – faragás, nagy pontosságot igénylő szerkezetek kézi vésése, fűrészelése – rendszerint átállítom a rádiót. Amíg hallgatható hírblokkja volt, a Bartók szólt ilyenkor, azóta átszoktam az osztrák megfelelőjére, az Ö1-re.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://famuves.blog.hu/api/trackback/id/tr1114631592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.