Faművesség

Hungarian Arts&Crafts

Szeretjük, ami természetes. De meddig?

2016. június 13. 00:35 - faktura

Tudna együtt élni egy cincérrágta fával?

kőrisfaSzép ez a felület. Kőrisfa. A deszkák úgy lettek összeválogatva, hogy az egy lapból kikerülő darabok egymás mellé kerüljenek. Az olaj és a viasz pedig kiemeli a gazdag rajzolatot, életet ad a színnek.

Az is szép ami a következő képen van?

abol04.jpg

Itt bizony átrágta magát valaki. Azt gyanítom, egy cincér. A rovarok okozta sérüléseknél aztán gyakran jelennek meg a fa korhadását elindító gombák is. Itt is ez látható, de szerencsére idejekorán megállt a folyamat. A bogár talán elrepült, vagy elpusztult az anyag szárítása közben, amikor az elillanó nedvességgel a barnulást okozó gomba komfortja is megszűnt. Nincs víz, nincs korhadás.

Már nem emlékszem, hogyan maradt ez a hiba a bútorhoz előkészített anyagban. Lehet, hogy a deszka felületén nem is nagyon látszott, vagy igen, és az elejétől fogva szerettem, hogy ott van. Mindenesetre a már előkészített alkatrészen egyszer csak nagyon ott volt. Szemtelenül, hivalkodóan.
Az ilyen helyzetekben lehet azonnal fűrészelni is, de megállni is.
Vannak kérdések.
- Árt a szerkezetnek ez a lyuk?
- Zavaró a folt?
- Természetes ez, vagy egyszerűen beteg?
- Akarom ezt látni?
- Akarja-e ezt látni az, aki együtt fog élni a bútorral?
- Van rossz válasz ezekre a kérdésekre?

Nem részletezem. A lyukas anyag maradt, a lyuk nem. Foltot kapott. Diófából, mert az elszíneződés miatt az illett hozzá.

abol06.jpg

A fenti kép nyersen, zárt térben készült. A következőn már csillogóbb arcát mutatja felénk.
abol08.jpg
És lássuk, hogy fest ugyanez a kész bútoron:
abom01.jpg
Aztán a szekrény egésze, a másik oldalról:
tömörfa szekrény
Természetes hatású, a natúr fa struktúráját, színét, fényét előtérbe helyező berendezési tárgyaknál gyakorta merül fel, meddig engedhető meg, hogy az anyag rendellenességei (hibái) megjelenjenek. Többféle  - egyéni - megközelítés létezik. Vannak kimondottan erre utazó alkotók, mások keresetten csak a "steril", folt-, csomó-, repedésmentes fát hajlandók felhasználni. A kezdődő, majd nedvesség híján megállt gombatámadással tarkított felületeknek rajongói is vannak. Az úgynevezett "spalted wood" ismert, keresett minta.
Esztergált tárgyakhoz főleg. Ajánlom például ezt az oldalt: http://siosidesignandbuild.com/. Tiszta, egyszerű vonalak, de a felületek rendellenessége, a fahibák, vagy éppen a hibákat takaró foltok vállalt, előtérbe helyezett elemei a tárgyaknak.
Mára ennyi... :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://famuves.blog.hu/api/trackback/id/tr628804898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.